Negyed évszázados jubileumot ünnepel a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****

Az idei év különleges számunkra, negyed évszázados jubileumot ünneplünk.

Valamivel több, mint 25 évvel ezelőtt kezdődött mai birtokunk története, amikor a Gróf Degenfeld család úgy döntött, hogy felelevenítve a több mint 150 éves családi hagyományokat, ismét szőlőbirtokot alapít Tokaj-Hegyalján.

A gróf Degenfeld család történetében mindig fontos szerepet töltött be Tokaj, nemcsak a festői szépségű táj, hanem az egyedülálló borok miatt is. A tokaj-hegyaljai szőlőtermesztő, borkészítő hagyomány Gróf Degenfeld Imre, tokaji földbirtokos munkásságán és szellemi örökségén alapszik és az 1800-as évekig nyúlik vissza. A borvidék és a tokaji borok iránti szenvedélyét a család generációk óta változatlanul őrzi.

Bár a II. világháborút követően az egykori birtokaiktól megfosztották a családot, a Németországban új egzisztenciát teremtő Gróf Degenfeld Sándor, visszatérve a családi gyökerekhez, 1994-ben árverés útján ismét szőlőbirtokot vásárolt Tokaj-Hegyalján. Felismerve az akkor gondozatlan parkban és romos épületekben rejlő szépséget, elszánt munkával kezdett bele a Tarcalon található birtokközpont felújításába. Küldetésében lánya, Degenfeld Mária grófnő és veje, Dr. Thomas Lindner segítette. A következő években a szőlőterületek felvásárlása, cseréje, újratelepítése volt a fő feladat, valamint a borászat kiépítése, hogy aztán 1996-ban az első szüret is kezdetét vehesse.

2

Degenfeld Mária grófnő és Dr. Thomas Lindner

A borászat megalapításakor a tulajdonosok víziója a tokaji hagyományok tiszteletén alapuló, ugyanakkor a legmagasabb minőségi sztenderdeknek megfelelő, modern borászat felépítése és elsőosztályú borok készítése volt. 1996-ban kezdődött meg a borászat épületének nagyszabású bővítése és felújítása Salamin Ferenc építész, Makovecz Imre tanítvány tervei alapján. A pince fölött elhelyezkedő egykori présházban kaptak helyet az irodák, az ehhez kapcsolódó új épületrészben pedig a szőlőfeldolgozás, a tartályos érlelés, palackozás, címkézés és logisztikai folyamatok zajlanak.

3

A borászat bővítése, 1996

A mai kastélyszálló épülete eredetileg 1873-ban királyi rendeletre épült, ahol vincellérképezdét létesítettek, hogy támogassák a borászati ágazat megerősítését a filoxéria járványt követően.
Az egykor királyi, majd állami tulajdonban lévő oktatási intézményben pincemestereket képeztek, melyről a tágas borospince rendszer tanúskodik, és amely ma a borászat épületének szerves részét képezi. A vincellér tanulók a gyakorlati tudást ebben a tanpincében sajátították el.

Az épületek felújítását és a parkosítást követően a kastélyszálló 2003-ban kezdhette meg működését, és ezzel megnyílt Tokaj-Hegyalja első négycsillagos kastélyszállója. A szállodában húsz kétágyas szoba és egy lakosztály várja a vendégeket. Az elegáns étterem, a tavasztól őszig nyitva tartó hangulatos terasz, az ételek és a borok összhangja valódi gasztronómiai élményeket kínálnak a borvidékre érkezőknek. A wellness épület és a kültéri medence 2004 óta szolgálja a vendégek kikapcsolódását és kényelmét.

4

A château-stílusú birtokközpont a kastéllyal, a borászattal és a birtokot körülölelő szőlőterületekkel szoros egységet alkot.

A 35 hektáros szőlőültetvények Tarcal és Mád határán találhatóak, köztük olyan történelmi dűlőkkel, mint a Terézia, Zomborka, vagy a Borkút. A szőlészeti vezetői feladatokat a birtok megalapítása óta Varkoly István szőlész látja el.

A szőlőterületek újratelepítésére 1999 és 2010 között szakaszosan, több részletben került sor a modern szőlőtermesztés irányelvei szerint 1,8 illetve 2 méteres sortávolsággal és 0,8 méter tőtávolsággal.

5

A tulajdonosok előremutató, környezettudatos gondolkodásának eredményeként a birtok 2009-ben átállt az ellenőrzött, organikus szőlőművelésre. 2012-re az átállás a szőlőterületek 100%-án megvalósult. A borászat oldaláról a 2017-es évjáratból születtek az első bio borok, a birtok Furmint és a Muscat Blanc. A tanúsítást a Biokontroll Hungária végzi.

2015-ben a birtok történetében újabb mérföldkőhöz érkezett. A szőlőbirtok részét képező Terézia kápolna felújításra került. A Terézia-domb tetején magasló kápolna Tarcal egyik legikonikusabb látványossága, a felújítás óta esküvők, keresztelők, eljegyzések, fotózások elbűvölő helyszíne.

6Terézia kápolna

A szőlőbirtok az elmúlt 25 év során számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. Néhány kiemelkedő díj a teljesség igénye nélkül:

  • Építőipari Nívódíj "műemlék-helyreállítás, rehabilitáció" kategóriában
  • Év Szállodaszobája 3-4 csillagos kategóriában - I. helyezett
  • Spa & Relax díj – Budapest Business Journal Guide alapján
  • Best of Budapest Hungary díj - A legjobb vidéki kastélyszálló egyike
  • Hazai és nemzetközi borversenyeken arany- és nagyaranyéremmel díjazott Gróf Degenfeld borok már az első, 1996-os évjárattól kezdve egészen napjainkig, valamint kategóriagyőzelmek. (Decanter, Berliner Wein Trophy, Mundus Vini, VinAgora, Prestige Reserve, Nemzeti Borkiválóság)
  • Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka cím középbirtok kategóriában - I. helyezett, Bor és Piac Magazin

A birtok fennállásának negyed évszázados története során számos szakember és kolléga segítette a birtok munkáját, vagy éppen sajátíthatta el a szakma fortélyait mind a borászat, mind a szőlészet, mind a vendéglátás és turisztikai ágazatokban. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik hozzájárultak a szőlőbirtok múltbeli és jelenlegi sikereihez. Különös hálával gondolunk Prácser Miklós nyugalmazott birtokigazgatóra, aki több, mint 15 évig vezette a birtokot és munkájával biztos alapokra helyezte a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló**** működését és megalapozta jövőjét.

A szőlőbirtok jelenlegi vezetői feladatait Tóth Máté birtokigazgató, Gábri Tamás szállodaigazgató, Varkoly István szőlészeti vezető, Sulyok Balázs borász, Kósa László belföldi kereskedelmi vezető és Rudi Lászlóné cégvezető látják el.

Büszkék vagyunk munkatársainkra, akik a koronavírus ideje alatt is helyt álltak, legyen szó a szőlőültetvényeken, a borászatban, vagy a vendéglátás viszontagságos időszakaiban végzett munkájukról. Örömmel tölt el minket, hogy a járvány idején is meg tudtuk tartani a válság által érintett területen dolgozó alkalmazottak több, mint 80%-át, biztonságos munkahelyet biztosítva számukra.

Köszönettel tartozunk hazai és külföldi partnereinknek, akik épp olyan lelkesedéssel és szeretettel ajánlják borainkat vásárlóiknak, mint ahogyan azokat mi készítjük. Nem utolsó sorban pedig köszönjük a vásárlóinknak, akik ez idő alatt is a mi borainkat választották és szállóvendégeinknek, akik bizalmat szavaztak nekünk és üzleti útjaik során kastélyszállónkban szálltak meg.

Mindennapi munkánk során arra törekszünk, hogy a hosszú évek során elért sikereinket, eredményeinket tovább gyarapítsuk, és a partnereinkkel kialakított, kölcsönös bizalomra épülő, hosszútávú együttműködéseinket még magasabb szintre emeljük.

Ennek érdekében a jövőben is számos fejlesztést tervezünk végrehajtani.

A szőlőterületeket illetően folyamatosan részt veszünk a bioművelést érintő legújabb kutatásokban és tanulmányokban, valamint innovatív kísérletekben, mert hiszünk abban, hogy a fenntartható gazdaság alappillére a környezettudatos megoldásokban rejlik. Mindezekről nem csak a vegyszermentes szőlőművelésünk és kíméletes borkészítési eljárásaink, de napelem parkunk is tanúskodik.

7

Jövőbeni terveink között szerepel az organikus boraink sorának bővítése. Ennek eredményeként a 2019-es évjárattól elérhetővé válik az első organikus Tokaji Extra Brut pezsgőnk, továbbá ugyanebből az évjáratból már első organikus Aszú borunk és Szamorodnink is hordós érlelés alatt áll.

Termékkínálatunk bővítése érdekében a 2020. évi Furmint telepítést követően további, nagyobb szőlőterületek művelés alá vonását tervezzük a Kakasok dűlőben.

Továbbá távlati terveink között szerepel egy hosszú érlelésű pezsgő készítése. A kivételes évjáratok különleges tételeit a jövőben is nagy figyelemmel fogjuk kísérni. Még az idei évben piacra kerül a 2017-es Aszú Selection borválogatásunk, valamint birtokunk történetének második Tokaji Eszenciája a 2017-es évből, mely a 1999-es évjáratunkat követi.

Kastélyszállónk tekintetében is grandiózus terveink vannak a jövőre nézve. A közeljövőben megkezdődhez a wellness részleg kibővítése, melynek keretében jakuzzival, illetve széles körű, télen is elérhető szolgáltatások körével szeretnénk színesíteni vendégeink kikapcsolódását.


Képkatalógus letöltése:
https://bit.ly/3thZkcC

Egyéb megjelenések a témában:

Magyar nyelvű:
Bor és Piac: https://borespiac.hu/2021/09/07/negyed-szazados-jubileum-a-grof-degenfeld-birtokon/
BorPortré: https://borportre.hu/jubileum-grof-degenfeld-blog-borportre/
Borjour: https://borjour.hu/degenfeld/
Vince.hu: https://vince.hu/sztorik/grof-degenfeld-tokaj-bor-jubileum
Wineartculture: https://wineartculture.hu/grof-degenfeld-szolobirtok-es-kastelyszallo-tarcal/
Zemplén TV: http://www.zemplentv.hu/25-eves-a-degenfeld-boraszat/

Német nyelvű:
Karpatenblatt (12. oldal,10.2021): https://karpatenblatt.sk/download/2021/Karpatenblatt_2021_10.pdf

Olasz nyelvű:
Winemag.it: https://www.winemag.it/grof-degenfeld-25-anni-a-tokaji-un-quarto-di-secolo-in-cui-e-cambiato-tutto/


További információ:

Soltész Nóra
marketing
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 47 380 173

hotel@degenfeld.hu

+36-47/580-400

3915 Tarcal, Terézia kert 9.