Hírek

XVII. Víz, Zene, Virág Fesztivál

2010. július 01.

17. alkalommal rendezték meg Tatán a tradicionális, országosan is elismert, és jelentős 3 napos rendezvényt, a Víz, Zene, Virág Fesztivált, mely idén június 25-27. között várta az érdeklődőket.

A Víz, Zene, Virág Fesztivál különlegessége, hogy a nevében is szereplő három fogalom jelenik meg úgy, hogy azok a programban elkülönülnek, ugyanakkor szerves egészet alkotnak:
"VÍZ ”
A „VÍZ” produkciók állandó helyszíne az Öreg-tó. Hagyományos vitorlás versenyek, hidroplán, jetski, regatta és motorcsónak bemutatók színesítik a programot.
"ZENE ”
A "ZENE” a programfüzér lelke, sokféleségével a három nap valamennyi történésében, több helyszínen is jelen van. A színpadokon zajló programokat különböző zenei irányzatokból válogatták össze.
"VIRÁG ”
A Fesztivál "VIRÁG” programja - hazánkban egyedülállóan - a virágkötészetet, mint művészetet állítja a középpontba.
Ennek a kulturális eseménynek volt része, hogy a helyi, Ászár-Neszmélyi régió borai mellett az ország különböző régióinak borait is megkóstolhassa az idelátogató. Tokaj-Hegyaljáról kizárólag a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok vehetett részt a rendezvényen. Nagy megtiszteltetés volt, hogy idén is pincészetünket kérték fel, hogy képviselje a régiót. Próbáltuk elvinni magunkkal Tokaj-Hegyalja egy kis szeletét, boraink nyomán. Élményeket, ízeket adtunk, miközben mi is újabb élményekkel gazdagodtunk ezen a vidám, családias hangulatú fesztiválon.

Vissza a hírek oldalra
„Gyalázod a bort, hogy nem ád eszet?
Mi hathatósabb a bornál ugyan?
Nem látod: az ember, hogyha jót iszik,
Mily dús, pörét megnyerte, végrehajt
Mindent, barátját fölsegéli; boldog.
Hozz hát nekem egy kancsóval: az eszem
Hadd áztatom meg s mondok egy okost.”

Arisztophanész: Ész-áztató bor
Gróf Degenfeld kastélyszálló ****
Deutsch English