Hírek

Élményszüret a Nyílt Napon

2009. november 17.

Töretlen, az immár hagyománynak tekinthető Terézia nap népszerűsége, közel kétszázan látogattak el hozzánk.

Az égiek kegyesek voltak, hiszen a kevés napsütéses őszi napok egyike volt október 24., így sokan vállalták a Terézia kápolnához vezető túrát szőlészünkkel, Varkoly Istvánnal.
A préselés, must- és szőlőkóstolás elengedhetetlen kísérője a rendezvénynek.
A nap folyamán többször is a debreceni Kuckó Művésztanya középkori hangulatú vásári komédiáin szórakozhatott, és láthatóan jól szórakozott is a közönség.
A délután során Ludas Matyi és Döbrögi /aki mellesleg komoly diétán után lehet?!/ klasszikus küzdelmét élvezhették a gyerekek és felnőttek egyaránt.
Mindig nagy érdeklődés övezi Hotyek Attila kádár munkáját, így volt ez az idén is, lépésről lépésre végig kísérhettük egy hordó „megszületését”, mindemellett különleges hangulatot teremtettek az erdőbényei kádárok táncukkal.
Mi másról szólhatott volna ez a nap, ha nem a borról? A borkóstoló résztvevői Keresztes Ákos, borász szakmai vezetésével többek között megkóstolhatták az új, 2008-as évjáratú Fortissimo borunkat.
Megérte a vakkóstoláson és a bor-totón törni a fejet, íme a nyertesek és nyereményeik listája:

Vakkóstolás:
Molnár Alida – Furmint 2006
Hegyes Barbara – Hárslevelű 2007
Préházi Ferenc – Muscat Lunel 2008

Bor-totó:
Illés István – Tokaji Aszú 5 puttonyos + Hegyalja Album
Brilló Gábor- Fortissimo 2008
Molnár Tamás – Furmint Barrel Aged 2007
Gratulálunk!

Vissza a hírek oldalra
„Gyalázod a bort, hogy nem ád eszet?
Mi hathatósabb a bornál ugyan?
Nem látod: az ember, hogyha jót iszik,
Mily dús, pörét megnyerte, végrehajt
Mindent, barátját fölsegéli; boldog.
Hozz hát nekem egy kancsóval: az eszem
Hadd áztatom meg s mondok egy okost.”

Arisztophanész: Ész-áztató bor
Gróf Degenfeld kastélyszálló ****
Deutsch English Elmúltam 18 éves! Még nem vagyok 18 éves! I'm over 18! I'm younger than 18! Ich bin schon über 18 Ich bin unter 18